Virág nyílott fönn az égen
Kluzsmi-házban
Aháj a fiú neve,
zöld fenyő a hegytetőn,
zivatar se dönti le.
Kujsanban a fa nem satnya.
Aháj a törzs izmos ifja.
A fenyő nem féli a telet.
Aháj tigrisgyomrot evett.
Ha záporozik, ha zivatar nyargal,
birkózik a vadonnal,
irtást tör a mély sürüségbe,
ragyog az ő rizs-termése.
Paripán vágtat a jó Kluzsmi-fi,
nyereg nem kell, szőrén üli.
Mint újhold, ha íjat feszít,
madár hull, ha nyilat röpít.
Hegyek dalát fújja,
vele fütyül a rigó.
Furulyáját fújja,
megáll az úton a ló.
A szani nép dédelgeti,
dédelgetve dicsérgeti:
Ej, a bátor Aháj!
A szani legény mind szereti.
Vén sas a sziklaoromra fölszáll.
Bimbó fakad a kristály tónál.
Asma, Aháj hugocskája,
hegy leánya, völgy virága.
Harmadrészt az apja vére,
hetedrészt az anyja vére,
tíz hónapig anyja hordta,
tíz hónapig apja hordta.
Születése napján fényben
virág nyílott fönn az égen
és lehullott Azsdi-tájra,
Asma ekkor jött világra.
Szani törzse
gyúlt örömre,
szani törzse
ünnepelte.
Nem volt köldökvágó szerszám,
fehér ekevasat hoztak.
Nem volt tál, mibe megfürösszék,
arany-ezüst tálat hoztak.
A tál oldala ezüst,
a tál feneke arany,
de a kislány úgy ragyogott,
hogy megfakult ezüst-arany.
Három tó vize tükörtiszta,
három tó vize a lányka jussa,
lopótök háromszor merít a tavakból,
a piciny még szebb, s fehérebb a habtól.
Mosott arca holdfény-fehér,
mosott teste tojás-fehér,
mosott karja répa-fehér,
mosott lába törzsa-fehér.
Három nap tartott megszületése.
Sírása, mint a doromb zenéje.
Fésűcskét adott édes szülője,
repceolajként fénylett hajfürtje.
Kunmingban vetélőt vettek.
Lulangban kis állványt vettek.
Csütuanban taposó-deszkát:
szövőszéket készítettek.
Hszjangjün-i gyapot vékony szálú,
Lunan-i kender hosszú szálú:
vásznat szőttek-szövögettek,
pici ruhát készítettek.
Vörös fonal Jiliangból,
sárga selyem Tengcsiangból:
vállszalagot szőttek-fontak,
a lánykával így vigadtak.
Az első hónapban egy kora-reggel
szólt az apa: "Lányomnak vendég kell!"
Szólt az anya: "Szülöttemnek név kell!"
Szólt a bátyja: "Kishugomnak mulatság kell!"
Vendéget hívtak kilencvenkilencet,
de százhúsz asztal is megtellett.
Korsó bort hoztak kilencvenkilencet,
de nem lett elég, százhúsz kellett.
Malacot vágtak kilencvenkilencet,
de nem lett elég, százhúsz kellett.
Kilcencvenkilenc tál gombócot gyúrtak,
de nem lett elég, százhúsz kellett.
Szólal anyó: "Nem is sejtem:
szép lányomat hogy nevezzem?"
Szólal apó: "Honnan tudjam:
szép lányomat mint szólítsam?"
A falusi vének
egyszerre feleltek:
"Legyen a lány neve Asma,
illatos fű neve Asma."
Hegy leánya, völgy virága
neve csendül négy égtájra,
és azóta ragyogása
a világot is bejárja.
Megjött a tél
(Miao népdal, Kuanghszi)
A hó-szirmok libegnek, lengeti őket a tél,
a gazdagnak van háza, gabonája, könnyen él,
a kutya se ébreszti, se kakas rikoltása,
nem tudja, milyen hosszú, ha leszáll a téli éj.
De a miaóknak nincs ruhája, dunnája, ágya,
gabona-rudakon alszik, hó vágja, rengeti szél,
betör a sás-kunyhóba az északi zivatar,
ha szemét lehúnyja, hall kodácsolást,
ha szemét kinyitja, rátör a reggeli fény:
ó, ezek a hideg nappalok és éjek,
ó, a miaóknak de nehéz a tél!
Fordította Károlyi Amy
Tu Fu
versei
(712-770)
TAJSAN
Mit daloljak a Nagy Hegyoromról?
Körötte ősi megyék virulnak,
az iker Erő mozgatja őket,
teremtőjüktől ihletre gyúlnak.
Nyíló felhőkre mellem kitárom,
madárrajt nézek: haza-vonulnak.
Mikor érkezem föl a tetőre,
hol a hegyek mind szemembe-bújnak?
Weöres Sándor fordítása
BARÁTSÁG ÉS SZEGÉNYSÉG
Kézfejjel hí felleget, tenyérrel hí permetet...
A sok-sok kézforgatót vajon ki számlálja meg?
Kvan s Pao barátságban él - de ha egyikük szegény:
mingyárt göcsörtös az út, mely a kettő közt vezet.
Weöres Sándor fordítása
WEI YINGWU
TAVASZI HÓESÉS
Tavaszi hó szakad, fehér lett a világ,
Pedig virágokat ringatott már az ág.
Most szinte nem tudom, hogy szilvafámon
Melyik a hópehely és melyik a szirom.
LU YOU
A "FŐNIX A HAJTŰN" DALLAMÁRA
Rózsaszirom a karod,
Borunk aranya ragyog,
Tavaszi szél öleli a város palotáit -,
De annak, ki nem remél,
Fáj a kikeleti szél,
Víg öröme őszi búra vál.
Frigyünk a sors kettétépte...
Oh, be kár, oh, be fáj!
Új tavasz hiába hív,
Párjáért jajong a szív,
Könny áztatja zsebkendőm naponta...
Barackvirág szirma hull,
Közénk sós Könny-tó nyomul -,
Templomunk is, mondd, mi végre áll?
Jegygyűrűdet visszaküldtem...
Oh, be kár, oh, be fáj!
Kuo Mo-zso
TAVASZI BÁNAT
Miklós Pál fordítása
Vajon csak én vagyok ma szomorú?
Vagy tán a napra ült magány s ború?
Hogy lehet az, hogy a tavaszi nap
csak sápadoz ma s nem ad sugarat?
Miért van az, hogy ma e parti hegy
lesúnyt fejjel, komoran rám mered?
A tenger csapdossa a szirteket,
szól is talán, csak nem tudom, kinek.
A tenger szól és én nem értem.
Fehér felhők úsznak az égen.
(1919)
