Feltámadt a szél...

Feltámadt a szél,

virágszirmok szállnak az égen át,

rózsaszínbe borítva be a tájat,

selymes felszínükön megcsillan a naplemente bíbor fénye,

csak szállnak a messzeségbe tovább.

2014. március 22.

szombat

A szívünk nem hagyja ennyiben...

Eltávolodtunk egymástól.

Útjaink messze járnak a másiktól.

Gondolatban még is együtt vagyunk.

Örömben vagy bánatban,

de ha egymásra gondolunk,

újult erővel kezdjük a napot.

Hiányod még mindig nem szoktam meg.

S ahogy egyre telnek a napok,

érzem, hogy már sosem fogjuk látni egymást.

Mégis bizakodva tekintek előre,

mert tudom,

hogy a szívünk nem hagyja ennyiben.

2014. március 22.

szombat

Mint a tündérmesékben...

Mint a tündérmesékben úgy találtunk egymásra.

Szerelmünk lángjai az égig csaptak.

Futva siettünk egymás elé,

szorosan átölelve a másikat.

Sosem éreztünk még hasonlót sem korábban.

Mindig együtt.

Egymásnak élve.

Egymást szeretve.

Teljességben.

Most viszont felnézve az égre,

a szellő simogatása kezednek érintése.

Suttogó hangodnak kedvessége.

Szerető szívednek lágysága.

Mind csak emlékeimben őrzöm tovább.

2014. március 22.

szombat