Míg le nem hunyod szemed

 Kinézel a sötét utcára.

Hiába az utcai fényáradat,

csak sötét burok vesz körül.

Átölel.

Láthatatlanul megérint.

Elszorítja szíved.

Elveszi a maradék levegőt tőled.

Könnyeid hangtalan hullása.

Szívednek fájdalmas lüktetése mellkasodban.

Egykoron boldog voltál.

Mindig mosolygós.

Boldogságtól ragyogó.

Elvették tőled.

Kitépték belőled.

Széttörtek.

Kettéhasítottak.

Eltaszítottak.

Hangtalanul tűrted.

Reménykedtél, hogy nem most láttad őt utoljára.

Reménykedtél, hogy megbosszulhatod önmagad.

Vártad őt.

S közben nem tudtad eldönteni,

hogy megbocsátasz neki,

vagy tönkreteszed egy életre.

Kinézel a sötét utcára.

Lelked látod benne.

Fénytelen.

Harctalan.

Elfáradt s már nem bírja tovább.

Az összeforrt darabok lassan kettéhasadnak.

S te magad zuhanni kezdesz,

mint aki végleg feladta.

Ő a karjaiba von.

Magához ölel.

Nem engedi,

hogy a sötétség elnyeljen téged.

Nem érted őt.

Ő sem érti magát.

Visszatért hozzád,

hogy lezárja a múltat,

s elkezdje veled a jövőt.

A haragod elapad.

Ő pedig csak ölel téged szorosan,

míg le nem hunyod szemed.

2020. november 09., hétfő 18:13

Szenvedélyben éled életed

 Szenvedélyben éled életed.

Izgatnak a vágy ezer szirmai.

Lelked sötétségben él,

de amint vadászterületre ér,

oly tűz ég benned,

amit nem akarsz egyhamar csillapítani.

Megragadod az alkalmat.

Ha kell végigtáncolod az éjszakát.

Egyik másik hamar a hálódban ragad.

Felforgatod mások érzékeit.

Belekóstolsz a tiltott gyümölcsbe.

Elveszed, amit akarsz.

S végül megtalálod azt,

akinek egyszer kell visszautasítania téged,

hogy egy másik arcod is megmutasd.

Kutatod.

Keresed.

De amint megtalálod,

a hálódba te magad ragadsz bele.

Belegabalyodsz.

Nem menekülhetsz.

Óvatlanul szíved adtad annak,

aki csapdát állított neked.

Nincs kiút.

Élvezed minden percét.

S lelked mikor darabokra hullik,

rájössz,

úgy használt ki,

ahogy te kihasználtál másokat.

2020. november 09., hétfő 18:01

Minden éjjel

Minden éjjel ugyanott vártad.

Egybeolvadtatok az éjszakával.

A csillagok sem szelídítettek meg titeket.

Álompárnak is beillettetek volna.

Mikor kereszteztétek egymás útját, forrt a levegő,

olvadt az aszfalt, perzselő tűzben égett vágytól lángolt testetek.

Ajkaitok egymást fedezték fel.

Bizsergető ujjak zongoráztak a bordákon.

Minden mozdulatban benne volt a dac és az akarat.

Egyik s másik jobban akarta és többet.

Ugyanaz a ritmus.

Szívet tépő s rabul ejtő.

Lélegzetelállító, romba döntő.

Fenekestül felforgató, ringató, ölelő.

Minden éjjel.

Egybeolvadtatok.

Szelídítetlen.

Vágytól perzselő.

Álomba illő.

S mégis minden éj azzal ért véget,

hogy elváltatok.

Elnyelt a hajnali derengés.

Csak a várakozás kínjai maradtak.

2020. november 09., hétfő 17:49

Bárhová is megyek

 Bárhová is megyek, követsz engem.

Árnyékként, lépésenként, érzésként.

Hallom a szuszogásod.

Érzem hideg érintésed.

Nem félek tőled.

Nem árthatsz nekem.

Magammal rántottalak.

Feláldoztad magad, hogy megmeneküljek.

Figyelmetlen voltál, s most a rabom lettél.

Lelked mindig velem lesz, ahogy szeretted volna.

2020. november 09., hétfő 17:31