Kinézel a sötét utcára.
Hiába az utcai fényáradat,
csak sötét burok vesz körül.
Átölel.
Láthatatlanul megérint.
Elszorítja szíved.
Elveszi a maradék levegőt tőled.
Könnyeid hangtalan hullása.
Szívednek fájdalmas lüktetése mellkasodban.
Egykoron boldog voltál.
Mindig mosolygós.
Boldogságtól ragyogó.
Elvették tőled.
Kitépték belőled.
Széttörtek.
Kettéhasítottak.
Eltaszítottak.
Hangtalanul tűrted.
Reménykedtél, hogy nem most láttad őt utoljára.
Reménykedtél, hogy megbosszulhatod önmagad.
Vártad őt.
S közben nem tudtad eldönteni,
hogy megbocsátasz neki,
vagy tönkreteszed egy életre.
Kinézel a sötét utcára.
Lelked látod benne.
Fénytelen.
Harctalan.
Elfáradt s már nem bírja tovább.
Az összeforrt darabok lassan kettéhasadnak.
S te magad zuhanni kezdesz,
mint aki végleg feladta.
Ő a karjaiba von.
Magához ölel.
Nem engedi,
hogy a sötétség elnyeljen téged.
Nem érted őt.
Ő sem érti magát.
Visszatért hozzád,
hogy lezárja a múltat,
s elkezdje veled a jövőt.
A haragod elapad.
Ő pedig csak ölel téged szorosan,
míg le nem hunyod szemed.
2020. november 09., hétfő 18:13
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése