Oly messze vagy tőlem...
Oly messze vagy tőlem szívemnek záloga,
mennyek kapuja,
hogy a határtalan csillagos ég elhalványul szemem előtt,
fátylat borítva rá látom arcod csupán,
midőn magamhoz ölelnélek,
de kezem megremeg,
ahogy a délibáb a pusztahatár felett.
Oly akarlak téged,
mint virág az esőt,
melytől felpezsdül léte,
szíve onthatatlan ver,
ahogy csak rád gondolok,
beleremeg a lelkem,
s sóhaja remélem egyszer eljut hozzád,
ahogy te is hozzám.
Oly nagyon bánt,
hogy nem lehetek veled,
hogy nem érezhetlek magamhoz közel,
midőn egyre csak telik az idő,
s szívem egyre kétségbeesett,
hogy talán nem lesz rá módom elmondani neked,
mennyire szeretlek.
Oly tiszták érzéseim feléd,
mint a hajnal első sugara,
ahogy arcodat simogatja,
tudd,
hogy az én kezem simogatja bőröd,
mely egybeolvad enyémmel az eltűnő álmok völgyében,
ahol még utoljára visszanézel,
s tudom,
hamarosan eljössz értem.
2013. augusztus 5.
hétfő
