2018. január 27., szombat

Velem maradsz

Magamra hagytál, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rád.
Utoljára még eljöttél hozzám.
Jót nevettünk, beszélgettünk, tervezgettünk, majd elköszöntünk egymástól.
Ám hiába vártalak, nem tértél vissza.
Nem hagytál üzenetet.
Nem hívtál.
Nem kerestél semmilyen módon.
S nem is válaszoltál.
Nem tudtam, mi történt.
Mérges voltam rád, hisz éreztem, hogy valami nincs rendben.
Hiába kerestelek, nem leltelek meg.
Mintha nem is lettél volna.
Mintha nem is ismertük volna egymást.
Évek múltak.
Egyik nap kopogtál az ajtómon.
Nem tudtam, mit mondjak.
Figyeltelek, de már nem tudtam, ki vagy.
Csak megöleltél, mintha ezzel akartad volna enyhíteni a sok évnyi bánatom.
S én ismét nem tudtalak elengedni, de féltem a holnaptól.
Ám minden egyes nap megmutattad nekem, hogy velem maradsz.

2018.01.27., szombat

Ki vagy te, mondd?

Ki vagy te, mondd?
A semmiből jöttél el hozzám.
Árnyékként követtél mindenhová.
Éreztetted velem, hogy mellettem vagy.
De sosem mutattad magad.
Láttam dolgokat, melyeket te mutattál meg nekem.
Ismeretlen helyek s emberek.
Ismeretlen tárgyak.
Ismeretlen ismeretlenek.
Ki vagy te, mondd?
Ki a semmiből emelkedett fel.
Ki az árnyékban mozog hangtalanul.
Ki megmutat dolgokat a világban.
Ki sosem hagy magamra.
Ki vagy te, mondd?
Ki hangtalanul beszél hozzám.
Ki megérint, de érintése érintetlen.
Kinek arca árny csupán, ám szemével követ.
Kinek jelenléte másokat megrémiszt, elüldöz, engem viszont magához vonz.
Ki vagy te, mondd?

2018.01.27., szombat