Sejtelmes tekintettel néztél le rám.
Bűvös ajkad mosolyra húzódott.
A nevemet mondod.
Ujjaiddal a hajam simogatod.
Jóleső érzéssel tölt el, hogy velem vagy.
Átöleljük, megcsókoljuk egymást.
S közben arra gondolok, hogy ez örökké tart.
***
Reménytelen hadakozol az érzéseid ellen.
Kitörölni szívedből őt csak egy másik szívvel lehet.
Éjjelente még róla álmodsz.
Sötét s rideg mi eléd tárul.
Nem vezet ez semmi jóhoz csak az önmarcangoláshoz.
Ne legyen keserű a léted, ha van ki, aki begyógyítsa sebeidet.
Mert ez a szerelem kétségbeesetten akar téged.
Add oda magad s felejtsd el a múltat végleg.
***
Lezártál egy szerelmi korszakot, mégis vissza-visszanézel.
A szívedet másnak adhatod, ha ez a szív a múltért dobog.
Nem fogsz tudni szeretni, amíg nem felejtesz.
Később megbánhatod, ha nem így cselekszel.
***
Van valaki, akinek azt mondod szereted.
De csalfa a szó, ha szíved mást takar.
Csalfa az, ki megvezeti a szerelmet s azt, aki vakon elfogadja.
Elfogadja, mert szeret téged.
De te mégis elárulod őt mikor nincs veled.
Két életet élsz, ő csak az egyiket ismeri, míg szeretőd mindkettőről tud mégsem érdekli.
Megéri szeretőt tartani s becsapni azt, aki valójában szeret?
Megéri hazudni az egyiknek, míg a másik csak nevet?
Megéri, hogy két vasat tartasz a tűzben?
Miközben az egyik csak kihasznál, a másik hűen téged vár.
Mi kell igazán?
