Csendben hull a hó...

Csendben hull a hó.

Szemedben kristályként ragyogó.

Puha érintés.

Gyönyörű látomás.

Csendben hull a hó.

Mosolyra húzódik a szád.

Édes kísértés.

Kavargó vallomás.

Csendben hull a hó.

Nesztelen ébredés.

Szorosan átölelve.

Hangtalan szívverés.

Csendben hull a hó.

Veled mindig olyan jó.

Közelséged megnyugtató.

Bénító hatás.

Csendben hull a hó.

Apróbb, mégis fényesebb minden másnál.

Melletted érzem igazán létem.

Ne hagyjuk kialudni a fényt.

Csendben hull a hó.

Egymásra tekintünk.

Ujjaink egymásba fonódik.

Vérünk sosem szűnik meg létezni.

Csendben hull a hó.

2019. december 19., csütörtök 20:49

Senki nem mondta...

Senki nem mondta,

hogy kell szeretni.

Senki nem mondta,

hogy kell bocsánatot kérni.

Háttérben maradtam.

Csendben hallgattam.

Figyeltem másokat.

Csak szerettem volna olyan lenni,

mégsem akartam.

Néha bátorkodtam.

Néha ostobán viselkedtem.

Néha úgy hittem,

az a helyes,

amit teszek vagy mondok.

Senki nem mondta,

hogy ez jó, vagy az jó.

Senki nem mondta,

hogy másképp is lehetne.

Hittem,

hogy úgy a jó,

ahogy van.

Mert magamnak kellett volna felismerni.

Magamnak kellett volna rájönni.

És amin már nem tudok változtatni.

2019. december 13., péntek 19:51