Zuhatagként omlik szívemre a bánat.
Szerelmed fénye immár kihunyt irányomban.
Bús lelkem darabjai hullnak kezembe.
Fényképed ég a kandalló mélyében.
Elfelejtett érzések bátorítanak a léthez.
"Mihez kezdjek én már, hisz nélküled mit sem ér az élet?!"
Egy hang nem adja fel, s szinte könyörög nékem.
"Élj, élj s találd meg a szerelmet e létben!"
Küzdök magammal, amíg csak bírom.
De még mielőtt feladnám,
a sors megkegyelmez,
s szívem újra élni kezdett.
2015. január 2.
péntek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése