XXXII. Fejezet
Bolyongó lélek
Magányos farkasként járod az éjjeleket.
A város zaját kirekeszted.
Körülötted emberek.
Mégha meg is bámulnak sem érdekel.
Mintha nem is léteznének.
De amikor egy szerelmes pár halad el melletted,
felfigyelsz rájuk.
Kacagásuk felébreszt álmodból s egy másikba lök bele.
Ő is ott van.
Melletted.
Ti is így futottatok s nevettetek.
Boldogság volt azaz időszak.
De jött a sötét verem.
A ridegség.
S a halál beárnyékolta kedvesed.
Még ma is látod.
Még ma is hallod.
Elment.
S te elveszett lettél nélküle.
Nincs már senki,
aki az életedbe léphetne.
Aki megnevettethetne.
Aki boldogsággal töltene el.
Bosszút esküdtél.
S ebbe a bosszúba nem tartozik szerelem.
Csak halál.
Ezért is bolyongsz városról városra.
Ezért hagyod magad után keserű lángodat.
Mert érzed egy nap ez mind megöl téged.
De elfogadod.
Mert ő valahol már vár téged.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése