Tündér versek

Fekete Tündér

Úgy ahogy illett, ahogy kellett,
Tündér állott a bölcsőm mellett,
Csapzott hajú, vasorrú, bánatos
Fekete arcú, érdes és fagyos,
Fogatlan
Csupán a szíve égett, mint a katlan.

Hívatlan szem hogy meg ne lássa,
Fekete volt a suttogása,
Fekete volt a simogató kéz,
Tán száz esztendős gond! olyan nehéz
Az árnya,
És maró vértől piszkos volt a szárnya.

Vigyázott rám, úgy ahogy kellett,
A bölcsőm, majd az ágyam mellett,
Hogy ne jöjjenek semmikor elém,
Az arany hajú, hűvös fogú lény:
Az élet
És csábitgató, csaló szenvedélyek.

Fekete tündér bölcsőm mellett
Fekete vajúdásban ellett
Megannyi gondot, - sohasem gyönyört,
S így szólt, - a hangja bántott, meggyötört: -
Te árva!
Készülj a csendes, korai halálra!

Csapzott hajú, vasorrú tündér
A vágyakkal te is eltüntél,
Most körülöttem fáklyatűzben ég
Az élet; vak szemem felnyitva rég.
Most látok;
De hol a vágyak? hol az édes átok?

/Bródy Miksa/

Tündérálom

Ott, messze fenn északon
túl gomolygó ormokon
ott, ahol a madár se jár,
lakik egy Tündér és kedvesére vár.

Minden reggel ablakhoz suhan,
s tekint világok felé
bejár eget, földet, poklokat,
de kire vár, nem lelé.

Kezét nyújtja, hátha jön -
éneke hegyeknek köszön
ajkán mosoly, mert remél -
napra nap, éj éjre kél.

Nem fárad minden nap kelni fel
hinni erővel: a nap közel,
mikor megnyílik a felhők óceánja,
s a ködön át feltűnik szerelmes párja.

Hiszi akarattal: itt van az óra,
bár százévek teltek el azóta,
hogy Ő elment, messze el,
de mégis hiszi: az idő közel.

S akkor a felhőóceánon át
meghallja kedvese dalát,
s már repül is felé...
Tündéralakját a sötét völgy elnyelé.

/Őri István/

Tündérszerelem

 

Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
fölém-simuló tótükörben mindenem fájt,
sások éle összevagdalt,
bocsáss be, bocsáss be!"

"Ott a felhő puha ágya,
selyem holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba."

"Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam,
kopár égen meddő szivemtől perzselődtem,
mégis fáztak a virágok,
bocsáss be, bocsáss be!"

"Ott a felhő puha ágya,
bársony holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba."

"Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam,
fakó vízben merev-szemü halakat láttam,
s fáradt bivalyt bámulni a hídról,
bocsáss be, bocsáss be!"

"Legyél újra kezem árnya,
legyél újra szemem lángja,
ne gyere az én szobámba."

"Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam,
bocsáss be, bocsáss be."

 

/Weöres Sándor/

A Tündér

Bóbita Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, ígér neki csókot,
röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita álmos,
elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát,
szunnyad az ág sűrűjében.

/Weöres Sándor/