Belépve az ajtón, te ott álltál a nappali ablaka előtt.
A napfény körbevont, fényes aurát eresztve rád.
Olyan voltál, mint egy félelmetes angyal, aki nem ismer lehetetlent.
A lehetetlen pedig én voltam, aki megpróbált téged elhagyni.
Tudtad, hogy még gondolatomba merülve sem tudok másra figyelni, mint rád.
Tudtad, hogy nehezen tudok ellenállni neked.
Ott voltál.
Ez volt a bizonyítéka érzéseidnek.
Nem csak a birtoklási vágy az, ami idáig hajszolt téged.
Hanem a szerelem, ami a szívedben lángolt értem.
S én a karodban kötöttem ki.
S te szorosan öleltél, s megfogadtad soha többé nem eresztesz el.
2017.12.22., péntek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése