2017. január 3., kedd

Olvasás vs. Írás

Már magam sem tudom, mikor olvastam utoljára. Szerintem nem tavaly. Régen volt. Tényleg nagyon régen. 2014. december 2-án olvastam utoljára könyvet: Bencs Alexandra - Az ismeretlen küldetés.
Le kell ülnöm. Igazából ülök is. Ez egy kicsit szíven szúrt, hisz annak idején elég sokat olvastam. Ezért is fogadtam meg (csak úgy magamnak és nem az új évi fogadalom miatt), hogy újra elmerülök a könyvek tengerében. Még 2015 karácsonyán kaptam 2 könyvet. Kettőt. Igen vaskosak. Azóta is várják, hogy kiolvassam. Öcsém tavaly karácsonykor meg is szólt miatta.
Az írás lefoglalta minden időmet. Most is. Ezen akarok változtatni.
Furcsa. Mindezt annak köszönhetem (hogy felismertem, már régen olvastam), hogy beleolvastam az SZJG-be. (Aki tudja miről van szó, az úgy is tudja, miről van szó.) Az igazat megvallva, egy kicsit ódzkodtam tőle. Nem várt pozitív hatás, pedig csak az első könyv első pár fejezetét olvastam (matek óra, V. feleltetése, lecseszése stb.). Eddig jutottam el. Még. Viszont folytatni akarom. Összesen van belőle 8 könyv. Kíváncsi lettem rá. Két-három éve futottam bele először, olvastam mennyien odavannak érte, olvastam az írónőről. Mégsem foglalkoztam vele. Eddig. A miértekre nem tudnám a válaszokat, talán annyit, hogy most jött el az ideje.
2017.01.05. SZJG első könyve kilőve. 5/5*
Elkezdtem a második könyvet, eddig 5/5* ^ω^😊😍💑 De mikor adja már oda azt a karkötőt???? Lol --> ok. Cseles a csaj nagyon.
Már a nyári szünet előtti részeket olvasom. --> Rajzóra!!! Én se tudtam matekul. Úgyhogy átérzem a helyzetét. De hogy a tanár ekkora...!!! Kitűnő tanuló valaki és még ez sem hatja meg, nemrég megnyert egy versenyt, és még akkor sem, én meg vele együtt bőgtem, mint egy idióta, tiszta letargiába estem miatta.
És már alig várom a folytatást!!! Lol
2017.01.07. SZJG második könyv kilőve. 5/5* Még nem kezdtem bele a harmadikba. Egy kis hűűű pihenést tartogatok magamnak, de szerintem még az éjszaka folyamán gőzerővel el kezdem olvasni.
2017.01.08. SZJG harmadik könyv, a délutáni órákban el kezdtem olvasni. Tegnap este inkább aludtam, nem akarom gyorsan befejezni a könyvet, de kb. 2-3 nap alatt ki fogom olvasni. 5/5* Eddig nagyon jó. Kipakolták a garázst, kiválasztották a képeket a banda oldalára. Eddig jutottam, de alig várom, hogy folytassam. Nagyon ráálltam a témára. Szó szerint letehetetlen. Szórakoztató.*-*
2017.01.12. SZJG 4. könyv kilőve. Párizs. Búcsúzás. Titkok. Döbbenet. Brazília. Nyaklánc.😍😍😍😍
2017.01.13. SZJG 5. könyv kilőve. Szerelem. Love. Amore. Amour. "Zsötem". Ez a kedvenc könyvem. Megannyi érzelem. Féltékenység. Irigység. Önismeret. Barátság. Mi lesz még itt????
2017.01.15. SZJG 6. könyv kilőve. Istenem, annyira jó!!! 85 nap LUV. LOL. 💖💖💗💗💕💕💓💓💑💑 De szép is a szerelem!!! I LUV MÁDAY!!! Was kostet das zimmer? Besírok. :D
2017.01.16. SZJG 7. könyv elkezdve. Már el kezdtem olvasni. Érettségi. Mi leszek, ha nagy leszek? Hogyan képzeled el magad 10 év múlva? :S Pfff Ha belegondolok, hogy én ezeken már túl vagyok... mikor is volt? Hogy is volt? Szegény Ricsi 😂Reni --> a földgömb telitalálat. Áááá, jót röhögök!!!
2017.01.19. SZJG 7. könyv kilőve. Hjaj, ez a pályaválasztás mazéria.
2017.01.19. SZJG 8. könyv elkezdve. Igen. A tetőteres lakás Párizsban. Szép álom. :D
2017.01.26. SZJG 8. könyv kilőve. Elolvasva. Párizs. Love. Gimi vége. Egyetem elkezdve. Hát, már most hiányzik. Fel kell dolgoznom. Nagyon jó könyvek. Már most tudom, hogy még hasonlót sem tudnék alkotni. Na, mindegy. A lényeg, hogy olyan szerelmet, mint a Cortez és Reni szerelme, én magam sosem találok. Pedig jó volna. Imádom az SZJG-t, és már bánom, hogy nem olvastam el hamarabb. De talán ennek így kellett lennie.
XoXo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése