XXX. Fejezet
Hópihék
Szálingóznak a hópihék.
Ide-oda fújja a szél.
A házak ablakai zárva.
Nem engedik őket a házba.
Hideg van, de nekik meg se kottyan.
Keringőznek a világban.
Szépségük páratlan.
Tiszta.
De egy csóktól már elolvadnak.
Nap, Eső s Szivárvány
Aranyló forrásként ragyog az égen.
Felmelegít s átölel.
Nem riad meg, ha esőfelhő borítja.
Sugarai áthatolnak rajta.
Könnyed cseppek hullanak az égből.
Felduzzasztva patakokat, folyókat.
Meglocsolja az anyaföldet, hogy a szárazság elmúljon rajta.
Nem riad meg, ha később felszárítja a Nap.
Mert mindig visszatér.
S amikor már küzdenek egymással, megszületik e harc béke záloga.
Az égből a földre ér.
Színeiben megtör a fény.
Emberek milliói mosolyogva figyeli.
Mert ő Szivárvány a Nap s az Eső gyermeke.
A béke teremtője s őrzője.
